Uhh, nagyon régen írtam ide... Mindegy. Ma is egy csomó nevetéssel készültem, és egy kis csavarral a végén;))) Na, de mindent szép sorjában! ALATTA! :))
*Visszaemlékezés*
Magyar óra; dogaírás
Kati néni: Retek Bálint menjen az első padba!
Retek meg se mozdul.
Kati néni: Bálint, az első padba! Most!
Retek még mindig ír.
Kati néni: Retek, az első padba! Süket vagy???
Retek: Hát, kicsit fáj a fülem...
....No comment.
*Visszaemlékezés vége*
Azért ma is történtek dolgok... Jöjjön a csavar! :D (röhögéssel vegyítve:PP)
*Visszaemlékezés*
Nyelvtanon
Ambrus és Réka hátrafordult, amíg Pepe... nem is tudom, mit csinált. Valahol volt. De az alámáját (amit félig megevett) otthagyta. Ambrus éppen a füzetemet írta alá (??), amikor hatalmas hévvel "véletlenül" egy 'P' betűt írt Pepe almájának héjára(!!).
- Mi csinálsz?- röhögött Réka.
- Jajaj- vigyorgott Ambrus, majd benyálazta az ujját, hogy azzal törölje le a betűt(!!). De aztán rájött, hogy nem így kéne.- Inkább ne így- röhögött, majd Réka kabátjába törölte a nyálas ujját. Kicsit benyomkodta az alma azon részét, amire odafirkált, majd ilyet szólt:- Így ni! Észre se fogja venni, hogy beteg lesz!
Mi, Rékával, egymást néztük és megállás nélkül röhögtünk. Komolyan, majdnem megfulladtam.
Bocsi, Pepe, de megetted azt a bizonyos "nyálas" részt is!
Ne haragudjatok, hogy tegnap NEM írtam, de kisebb gondom is Nagyobb volt annal, hogy írjak a blogba ... Mindegy. Szóval. Jöjjön a mai nap, tele oltári Nagy röhögésekkel ES: Csak ugy, a 6/a-val .... :) A dal: ALATTA!
Reggel matekkal kezdtünk, ahol igazából nem nagyon csináltunk semmit, csak ... voltunk. :)
Matek után volt egy (számomra) rövid szünet, ami spontán csak abból állt, hogy a horvátosok átcuccoltak a horvát terembe, a csak angolosok pedig a "pokolba".
Horvát utan elmentem a büfébe valami kaját venni. A horvát tanár megkért minket (Dorina is jött velem), hogy kérjünk neki egy kávét, és hogy nem kell kifizetni, mert majd felírják (?). Elmentünk. Ééés ...
* Visszaemlékezés*
Megálltunk a büfénél, én pedig előkotortam a pénztárcámból egy kis pénz, és beálltam a nem túl nagy sorba. Nagyon már nem emlékszem az egészre, csak arra, hogy Dudi is ott volt...
Szóval. Kértem, azt hiszem, két pizzás kiflit, és félreálltam. Aztán odajött Retek Miki, mi pedig Dorinával kedvesen köszöntünk neki, amíg a tanárnő kávéja főtt, vagy mit csinált. Nem sokkal később valami Evelin beállt szegény Miki elé, aki emiatt hátrébb került a sorban. Ekkor lépett közbe Dorina; megfogta Miki vállát és kicsit az Evelin elé húzta a fiút, miközben szokatlanul kedvesen (mintha egy fogyival beszélt volna) ezt mondta a csajnak:
- Légyszi, engedd magad elé a Mikit!
Evelin pislogás nélkül meredt rá, és szerintem azon tűnődött, melyik diliházból szalasztották ezt a lányt. Én pedig (pizzás kiflivel a számban:P) majdnem megfulladtam a röhögéstől. XD
*Visszaemlékezés vége*
A többi óra simán elment. Aztán jött az ebéd.... Nos, igen. Van mit mesélnem róla. XD Esetleg csak az nem hallhatta a mai ebédlős esetet, aki süket, vagy netán nem volt ott, mert kicsit hangos volt. Khm. Kicsit. :D
*Visszaemlékezés*
Besétáltunk az ebédlőbe. A sor hatalmas volt, csaknem a folyosón álldogáltunk. Lépésben haladtunk, és eddig minden rendben ment. Ezután két kedves kis fiúcska (szó szerint Levi és Fofi) úgy gondolta, hogy meggyorsítják a folyamatot: egész egyszerűen beelőztek minket. Ez így oké lenne, ha nem figyelné minden mozdulatunkat árgus szemekkel az ebédlő őre. Ugyanis amikor odaordított neki, azt hiszem a Dorina, hiperűrsebeséggel vetődött közénk és visszarángatta a sor végére a két ökröt. Hah. De pár perc múlva csak azt vettem észre, hogy Botond olyan... Olyan szokatlanul furcsán áll. Olyan... Hát, kihúzta magát, és megpróbálta... izéé.... kiszélesíteni(??) magát, hogy (mint később kiderült) elbújtassa Levit. Nem jött be. De így utólag üzenem; nem volt rossz ötlet :DD
Elért a sor már az ablakig, amikor Réka megszólalt.
- Dóri- kimutatott az ablakon.- Az ott nem az anyukád?
Odakaptuk a fejünket, és valóban; Dorina anyukája ott sétált az út másik oldalán.
- De, az ott anyu!- ordított fel Dorina. Itt már az ebédlő őre elkezdett lépegetni felénk.- Anya! Anyukám!- ordítozta Dorina és közben az öklével püfölte az ablaküveget.
- Csendesebben!- üvöltött rá az ebédlő őre.
- De ott az anyukám! Anya! Anyukám!- ordítozta Dorina az ablakot ütlegelve, miközben a sor szép lassan haladt, mi pedig távolodtunk az ablaktól.
- Elég legyen!- teremtette le az ebédlő őre.- Most már kiküldelek, ha nem hagyod abba!
- De ő az anyukám! És SZERETEM!- ordította Dorina már röhögve, a sorunk pedig ilyenkorra már teljesen eltávolodott az ablaktól. Dorina még egyszer visszafordult, és kinyújtott kézzel, bánatosan a levegőt markolászva ordított az ablak felé.- Anyaaa!!!!!!!
Hááát.. :)))) Nekem nagyon tetszett a mai nap.. Nem tudom, lehet, hogy valaki nem szerette, de nekem bejött:) Jöjjön a nap:) ALATTA!
A napot nulladikkal kezdtük, amit fergeteges esések és hatalmas röhögések jellemeztek leginkább. Mi például a Lillával már konkrétan sírtunk a röhögéstől.... Hát igen. :D *Visszaemlékezés* A mi csapatunk ült (Lilla, Ivett, Kittike és én), amíg a többiek (Lili, Dorina, Eszter, Kis Réka, a másik csapat pedig Blani, Szonja, Adri és egy nem tudom ki) játszottak.Szegény Liliéknek jutott Eszter, aki csak év elején kezdte és nagyon nem tud, szegény. Mondjuk nem is akar, de az már más tészta.:3 Szóval éppen elég szerencsétlenül ért bele. Ekkor mi, a Lillával a Dorinát figyeltük, aki minden ilyennél a kezét a szája elé rakta és majdnem megfulladt a röhögéstől. Ilyenkor persze mi is majdnem megfulladtunk. És már szó szerint sírtunk, amikor szegény Eszter elrontotta, a Dorina pedig tök közömbösen közölte vele: - Ügyes vagy... Aztán felénk fordult és beharapta a száját, mi pedig sírtunk a röhögéstől. Mi és a röpi. :D A másik ilyen "sírós" sztori pedig az volt, amikor mi (Lilla, Ivett, Kittike és én) voltunk fent a pályán, és a Liliék (Lili, Dorina, Eszter, Kis Réka) játszottunk. Dorina meccs előtt közölte velünk, hogy ne merjünk az Eszterre nyitni. Kár volt. Persze, hogy végig őt céloztuk! :DD Visszatérve a "sírós" sztorira: mentem a labdáért, vagy nem tudom, mit csináltam, amikor valamiben (a saját lábambanXD) akkorát estem, hogy beleremegett a parketta. Deee: megmentettem a labdát, és azt hiszem a Lilla vagy az Ivett rontotta el. Hát. Én ott, a parkettán, az életemet tettem kockára, ők meg nem ütik át! Felháborító... :D Hogy az angol tanárunk szavaival éljek: 'Mit meg nem engednek maguknak?!". :)) Amúgy.. így is el vesztettük a meccset :D Remélem, a fiúk valamivel hasznosabban töltik az időt focin... :D Hah, álmodik a nyomor:P :D A nulladik általában mindig ilyenekkel telik.. és általában a délutáni edzés is. :)
Angolon annak a csodás témazárónak a megírása volt a lényeg, amit inkább nem ecsetelek; megírtam és el is felejtettem az egészet:P
Mi is jött angol után??? Ja, igen, infó:) Ahol a kedvenc énekesünket és színészünket kellett jellemezni. Legalábbis az első csoportnak, a másodikét nem tudom. (Amúgy nekem kedvenc énekes: Zayn Javadd Malik, kedvenc színész pedig: Sandra Bullock volt:))
Matekon kikaptuk a dolgozatokat: nekem 5-ös lett!!!!!! Yeee :D Ééés szerkesztettünk, vagy tükröztünk, vagy mi a fene az.
Horváton nem nagyon történt semmi.. Csak írtunk egy szódogát, ami nekem négyes lett (három kisjegyből, amúgy, az egyik az 5 alá), szegény Dorinának pedig 2/3, a kettese mellé... De nagyon ügyes volt! :DDD Mivel ez a bejegyzés elég rövidre sikeredett... Illetve. Ez van, ezt kell szeretni! :D Jó éjt mindenkinek!!!! :)) Kata Xxx
Ezer bocsánat, hogy nem írtam pénteken, de nem voltam gép közelben :/// Sajnos már nem is emlékszem nagyon, hogy mi történt, úgyhogy remélem, egy külön történettel bepótolhatom a lemaradást :33 Ebben a részben igazából kimaradt jelenetek lesznek, poénos beszólások, innen-onnan :33 Remélem tetszeni fog :'3 ALATTA A DAL!!!
Péntek:
3. szünetben
Dorina, Lilla és én kergetőztünk a folyosón és az aulában (tudom, hogy nem túl nagylányos dolog, de, ha kint nem lehet, akkor benn:PP), és mindenféle idióta neveket találtunk ki a szegény, védtelen portásnak. XD Régi jó szokásunk....
- Ott a Porti- röhögött halkan Dorina, amikor a portás elhúzott mellettünk a folyosón.- Portika- röhögött tovább.
- Portáska- röhögtem fel.- Hé! Ez olyan, mint a sporttáska! Csak portáska!!!
- Hé!- bökött oldalba Dorina.
- Hm?- fordultam felé.
- Ott van az ebédlő őre- kuncogott, majd lepattant az asztalról, amin alapjáraton ültünk, hárman, és az ebédlő őre után szaladt, aki, amint meglátta, odébb állt.
- Azt nézd!- mutattam Dorinára, aki szomorúan kullogott vissza és összeröhögtem Lillával.
- Ez kész!- rázta a fejét Lilla röhögve.
- Ebédlő őre kerül engem- tettetett szomorúságot Dorina, majd felült mellém, az eredeti helyére.
Pár perccel később már mind a hárman álltunk és hozzánk csapódott még a Lili meg a Réka is. Aztán az próbálgattuk, miként rángatja az edzőnk Dorinát az edzéseken, hogy beállítsa a megfelelő helyére a pályán. Ez még mind nem lenne vicces. Ha csak nem trappolna Dorina, minden lépésénél hangosan, és nem pukkadozna a visszatartott röhögéstől. Akkor talán mi is kibírnánk röhögés nélkül az edzést, de így... Nehéz. :DDD Irodalmon, még mindig péntek:
Hű hetesként kiálltam a táblához. De nem én voltam az egyetlen, aki hetesnek hitte magát a normális hetesek ellenében. Beszélek itt Pepéről. Így utólag mondanám; HA-HA! Nem nyert! :P Na jó.
Szóval már egy kisebb tucat név felkerült a táblára. És Pepének üzenem: én felírtam volna, hogy Pepe, de a Levi és a Botond (amúgy nem igazán értem, hogy neki mi beleszólása volt ebbe, hiszen nem is ő volt a hetes! Mindegy..:D.) ragaszkodott a 'Zeller Pákó' névhez... És én ebből inkább kimaradtam... És azt a bónusz strigulát csak ajándékból kaptad! :DD :PP A 'Zeller Patkány'-t pedig ELLENEZTEM! Hű, ez így elég hülyén hangzik.... Elleneztem.. Fura egy szó. Mindegy. :D
Szóval mindenféle név volt már a táblán. Azt viszont még mindig nem értem, mi értelme van az Eper helyett azt írni, hogy 'Cseper (HUN)'... Na meg Csence... Most komolyan! :D Szegény Retekből is majdnem Csetek lett... :P IKSZDÉ :DD Horvát óra, még mindig péntek:
Horvát órán szereztem két kis ötöst! Muhahaha! Hű. Ez elég stréberesen hangzott.... :PP Viszont az, hogy komplett bűzben ücsörgök, már nem tetszik annyira! :D Meg kell jegyeznem; biztos vagyok benne, hogy a tőlem balra ülő személy (Gáspár) ereget halkan! Én pedig megdöglök! :'P Hehe :DDD Kaja után, péntek, még mindig:
Lilla és Dorina sikeresen lepasszolta valakinek az egyik túrós micsodájukat, én viszont még ebéd után is egy nagy darabbal tébláboltam a folyosón.
- Meg fognád, amíg felveszem a kabátomat?- kérdeztem Lillát, és választ nem várva a kezébe nyomtam.
- Adjuk oda valakinek!- vetette fel Lilla.
- Nézzétek, ott jön az ebédlő őre!- mondta halkan Dorina.- Adjuk oda neki!
Szerintem ezt viccnek szánta, de Lilla komolyan vette, úgyhogy az ebédlő őre elé állt és így szólt hozzá:
- Csókolom! Kéri ezt? Csak mert nem bírjuk már megenni! De nem csináltunk vele semmit, csak nem bírjuk megenni, és oda szeretnénk adni valakinek! Kéri???
Érdekes módra az ebédlő hűséges őre elfogadta a felé nyújtott túrós bigyuszt, és szélesen mosolyogva ezt mondta:
- Köszönöm! Nagyon rendesek vagytok!
Visszatartott nevetéssel vonultunk ki a suliból. Nem az ebédlő őrén nevettünk. Hanem ezen a lehetetlen helyzeten... :)
Üzenem a fiúknak: na, így kell egy olyan valakit megfűzni, aki nem csipáz minket!! :'D ;)) Az igazság viszont tényleg az, hogy nem csináltunk semmit a túrós izével :)) Osztályfőnök, péntek:
Az, hogy az osztályfőnökünk bekeményített, nem jó. Mindig olyan rendes volt velünk, de most, azt hiszem, kezd kijönni a sodrából... :/// Ami rossz.
És azt mondta, hogy ha így folytatjuk, nem visz el minket, nem hogy két napos osztálykirándulásra, de még egyre sem! :'( Ami ultra rossz... :(((
Pedig: van egy hatalmas kivetítő, ahol mindenfélét lehet nézni! Na meg a tábortűz, a pillecukor sütéssel, a röhögéssel késő este, hogy a tűz körül énekeljük a Csigabigát, hogy röhögünk egymáson... Az utolsó KÖZÖS osztálykirándulásunk lenne... Ne szúrjuk már el! Nem tudom, de lehet, hogy csak én szeretnék oda menni... De akármi is lesz, gondolom, senki sem szeretné, hogy ne menjünk sehova osztálykirándulásra... Az nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon rossz lenne :"( 6/a (magánvélemény):
Mindig mi voltunk a legjobb osztály, mindig mi vagyunk azok, és mindig mi leszünk azok!!! :')
Háát, nem egészen ért fel egy normális nappal, de szerintem pótlásnak nem olyan rossz :D És előre mondom, hogy BIZTOS lesz olyan nap, amikor nem tudok írni a blogba, de ez majd a tanulásnak, vagy pedig a lusta természetemnek lesz köszönhető XD Csak poén, persze, majd mindennap próbálok valamit írni, de lehet, hogy lesz egészen rövid bejegyzés is :S Szóval ezért előre is bocsii :$$$
Így, kő kemény 7 óra után hazaesve kicsit nehéz összeszednem a gondolataimat a mai napról, de megpróbálom... (Ha valamit kihagytam, komii :*) Éééés, a zene, ami a mai napunkat jellemzi: (szerintem tök jó :3) ALATTA!
Az angol kezdés az angolosoknál, mindig felér egy agyleszívással: a kőkemény munka ellenére is totál gyűrötten lépünk ki az angol teremből. (A németesek nevében nem nyilatkozom!XD) De azért óra előtt (és kicsit közbe is) nagyon jól elvoltunk; összeültünk és 'tárgyaltunk'. Ami pusztán annyiból állt, hogy dumáltunk, ökörködtünk... Csak a szokásos. Blanival hátulról a harmadik padot foglaltuk el, mögöttünk a fiúk voltak, közénk pedig Dominika furakodott be :P A többség körülöttünk téblábolt, még három németes is bejött a terembe. Igazság szerint fogalmam sincs, miért, de remélem, hogy a jó hangulat miatt. (Haha, álmodik a nyomor :D)
- Na, most ahhoz képest, hogy ez egy angol terem, van bent három németes is- jegyezte meg Boti.
Blanka artikulátlanul röhögött mellettem. Dominika közénk tette a csizmáját(!!! félig megtaposta a nadrágom !!!), Lili valahol a padunkon ült, Réka pedig a pad mellett ácsorgott, asszem. A németesek válaszára már nem emlékszem, csak arra, hogy már nincsenek benne a teremben, és az angoltanárunk lépett be helyettük. Mindenki elfoglalta a helyét, miután a tanárnőtől megkaptuk a 'nem hallottátok, hogy becsöngetnek?' valamint a 'hogy várakoztok?!', de nem maradhatott el a 'egyszerűen hihetetlen, mit meg nem engedtek magatoknak!' típusú fejmosást, amit már megszokhattunk.
Egy kőkemény angol után (vért izzadtam a 4-esért:PP), egy még keményebb töri következett. Uhh, ezt kifelejtettem; reggel meg dumáltuk az angol teremben, hogy ha az ebédlő őre beköpi az osztálytársainkat, majd mi (Réka, Domi, Blani, én) nyújtunk fizikai védelmet a fiúknak. De persze elsősorban Kezsinek, mivel a legfrissebb hírek szerint az ebédlő őre a tegnapi kis 'kergetőzős' műsora után még mindig kísért.
Szóval; töri. Az óra vérfagyasztó kezdete után (szétégtem a táblánál azokkal a fránya évszámokkal:P), valamivel jobb lett a hangulat; Domi lefelelt, asszem négyesre, mi pedig, akik nem feleltünk, csendben dolgoztunk olyan anyagot ki, amit még csak nem is tanultunk. Hát jó... Gondolkoztam rajta, hogy elkezdek köhögni, és akkor vajon mindenki követ-e, de inkább elvetettem ezt a gondolatot. :D
Töri után kajaszünet volt, amiről nem tudok épebb gondolatokkal szolgálni, mint hogy mindenki evett. És persze a matekfüzetét tanulmányozta.
Matekdoga forevör. Megírtuk. Szerintem nekem nem sikerült rosszul (ha ezt mondom, általában mindig négyes.. xD), a többieket viszont nem tudom. Óra végén kiderült, hogy nem volt szükségem a 'Lili-féle' súgásra. Hehe. Na jó.
Matek után éneeeeeeeek jött. Feleltem. Naon ciki volt. :D De persze a legnagyobb az volt... na jó, inkább elmesélem.
Szóval elkezdtem:
- Lángolj fel a lelkünkben...- és akkor az énektanárnőnk leintett, és kizavarta Reteket. Aztán újra kezdtem. Egy élmény volt... :PPP
Horvát óra előtt a terem előtt hülyéskedtünk, amikor Dorina fejéhez vágtam, hogy milyen hülye. Épp akkor érkezett meg egy nyolcadikos, és ilyet szól:
- Te nagyon hülye vagy.
Dorinához címezve.
- Köszönöm- biccentettem neki, mire már alig bírtuk visszatartani a nevetésünket.
- Nagyon hülye vagy- folytatta a srác.- Pedig én is itt vagyok!
Kész. Itt már szakadtunk.
- Héé- kiáltott fel Dorina nevetve.
- Rosszabb vagy, mint az ebéd- folytatta szórakozottan a fiú.
- Hogy hívnak?- kérdezte Dorina, miközben mi, a Rékával, egymásra támaszkodva röhögtünk, a Soma pedig a falnak támaszkodva vihogott.
- Pál Dániel Dénes- felelte, ezek szerint Dani(??).
- Mi???- tátotta el a száját Dorina.- Nem is te vagy Pál Dénes! Van róla egy poszterem és nem így néz ki!
Itt már Dani(?) is röhögött, én pedig annyira szakadtam, hogy már fájt a hasam. Majd Dorina vállára tettem a kezem.
- Dorina, ő nem Pál Dénes a voice-ból!- vigyorogtam rá.
- Jaaa- értette meg végre Dorina. Uhh. Ez fájt. :)))
Sorry, hogy ilyen rövid lett :((( De nem nagyon történt semmi... Na, majd hétfőn ;))
Nem tudom, miért kezdtem el ezt a blogot, de abban biztos vagyok, hogy annyi minden történt/történik az osztályunkkal, és olyan dolgok, amikről érdemes tudni. Nem csak azért, mert szét lehet rajta röhögni az agyad, hanem mert a mi osztályunk igenis JÓ FEJ. Nem hiába ismeri az egész iskola a nevünket. :) És itt az ideje, hogy mindenki tudjon a 6/a-ról. [Hallgatni ezt, miközben olvasni!!!] ALATTA!
Reggel mindenki totál kómásan robogott be a suliba. Matekkal kezdtük. Dogával. Így tehát nem volt véletlen a levertség. Mikor beértem, a legtöbben már a folyosón voltak. A rendesebb "diákok" (a 'diákok' szó azért van idézőjelben, mert mindenki tudja, hogy mi nem vagyunk azok; állatok vagyunk) a füzetükben vizsgálgatták a szerkesztgetéseiket, az eszetlenebbek pedig a szokásos dolgokat csinálták (gondolok itt a földön fetrengésre, artikulátlan ordítások sorozatára, focizásra a folyosón stb.).
- Itt van a tanárnő- pusmogta mindenki, mikor a matektanárnőnk az ajtóhoz tipegett. Még messze volt a becsengetés, úgyhogy egy kicsit meg is zavarodtunk (legalábbis én), hogy ilyen gyorsan elszaladt az idő.
Mikor mindannyian becsörtettünk a tanterembe és elfoglaltuk a helyünket (már aki), a tanárnő rögtön megkérdezte a hatosztályosba felvételiző osztálytársainktól, hogy milyenek lettek a pontjaik. Mindenki kedvére ökörködhetett, hiszen még nem csöngettek be. A tanárnőnk pedig (szokatlan módon) szótlanul hagyta az ordibálásokat, és inkább a matek pontjairól kérdezgette a felvételizőket. Eközben én a matek cuccom után kutattam. Miután kipakoltam mindent, visszanyúltam a táskámba, hogy elővegyem a vonalzóm. Vagyis akartam elővenni. Belenyúltam, megragadtam, és kihúztam a... törött vonalzómat!
- Ne már!- röhögtem fel.- Lili!- szóltam oda neki.- Ezt nézd!- és a magasba emeltem, az immáron két darabból álló vonalzót.
- Attól még tudsz vele vonalazni- mosolyodott el.
- Tudom. Hé, Lilla!- kiabáltam Lillának, aki érdeklődve indult el felém a padjától.
- Igen?- mosolygott rám.
- Ezt figyuzd- vigyorodtam el, majd felmutattam a vonalzómat. Lilla felröhögött, majd elkérte az egyik darabot.- Colos!- kiabáltam az osztály másik végében ülő fiúnak.
- He?- felállt és odajött.
- Ezt nézd!- kikaptam Lilla kezéből a vonalzó másik darabját és Boti (amúgy így hívják, de ez senkit sem érdekel, különösebben) felé mutattam.
- Hahaha- röhögött, majd elvette a darabokat.- Nincs vonalzóm. Köszi.
- Héj!- nyúltam a "vagyonom után, majd kiszedtem a kezéből, de az egyik nála maradt, amit nemes egyszerűséggel a Lillának dobott. Lilla pedig vissza. És ez így ment egy darabig, amíg el nem koboztam tőlük. :)
A becsengetés után mindenki lehorgasztott fejjel ült le. Dogaaa. Viszont a matektanárnő egy elég érdekes bejelentéssel kezdte az órát.
- Mivel ilyen szépen teljesítettek a felvételin a lányok, és Máté, nekem teljesen megfelel, ha holnap írjuk meg az írásbeli feleletet.
Mindenki egymásra nézett, azzal a 'ajj, de jó' csillogással a szemében.
- De szavazással döntsük el!- folytatta a tanárnő.- Tegye fel a kezét, aki ma szeretné megírni!
Senki sem jelentkezett. Sőt, én még le is guggoltam a táblánál (hetesek átka). Még tücsökciripelést is beleképzeltem a képbe.
- Ne ilyen sokan- szólalt meg valaki.
- Akkor holnap írjuk meg, ma pedig gyakorolunk, hogy még jobban sikerüljön- jelentette be a tanár.
Az egész osztály egyöntetűen sóhajtott fel. Ezt megúsztuk! Huh.
Visszacsoszogtam a helyemre, majd mikor lehuppantam Lili mellé, odasúgtam neki:
- Megmentettétek az életünket!
Lili mosolyogva megrántotta a vállát, majd előrefordult, mert a tanárnő felírta az első feladatot a táblára.
Matek után a németesek és a horvátosok különvonultak, a csak angolosok pedig lógtak (jó nekik:P). Én a horvátosokhoz csapódtam, majd a terem elé tett fogasokra akasztva a cuccaimat, belefolytam a többiek beszélgetésébe, akik éppen Nóri haját vizsgálgatták, mert piros gyöngyök voltak benne.
- Hogy tetted rá?- kérdezte Dorina.
- Hát, így szét lehet szedni- felelte Nóri, majd lehúzta a hajáról az egyik műanyag gyöngyét és megpróbálta szétnyitni. Csakhogy egész egyszerűen széttörte.- Ööö... szét lehet nyitni, de ezt most eltörtem, szóval mindegy...
- Aha- nézett furán Dorina. Tekintetével az enyémet kereste, majd beharapta a száját, nehogy hangosan felröhögjön.
Horvát óra végén mindenkit körbekínáltam a muffinommal.
- Bocsi, hogy összetört, de a táskámban volt- mentegetőztem, a törött, szinte összemorzsolódott darabokat látva a zacskóban.
- Semmi baj- felelték egyszerre. (Igazából csak a Dorina mondta, de ez így jobban hangzik :D)
A szünetben visszaballagtunk az osztályba, ahol nyelvtan óránk volt. Ha a normál kerékvágásban megy minden, egész órán állunk (eredetileg a jelentés miatt), de a mai nap kivétel volt; olyan jók voltunk, hogy csak egy oldal házit kaptunk, a megszokott 3-4 helyett! De azért ez az óra sem volt eseménytelen:
- Retek, kicsit sem látszik a telefonod!- szólt hátra Boti Reteknek az első padból.
- Ja, Redva- fordult hátra Kezsi is.
A tanárnőt figyeltem, mit szól ehhez. Ja, amúgy eközben óra volt. Hihi. :D
- Hallod- bökte meg a vállam, a mellettem ülő Pepe.- Az előbb integetett nekem a Retek a telefonjával!
- Uhh- röhögtem halkan, majd Retek felé fordítottam a fejem, aki, mikor meglátott, intett a jobb kezével, amiben a telefonját tartotta.
Az óra ezt leszámítva (majdnem) zökkenőmentesen haladt tovább. Azt, kb. az óra felénél, kissé elfordítottam a fejem. És akkor valami irtó nagy hülyeséget pillantottam meg: a Colos a függöny végét a pólója hátuljába tűrte és azzal szórakozott, hogy mozgatta a vállát, amitől az a szerencsétlen függöny össze-vissza himbálózott a karnison.
- Ezt nézd!- szóltam oda halkan Pepének, majd mikor felém fordult, a Boti felé böktem. Pepe a Colosra nézett, majd halkan elröhögte magát. Megértem.
Nyelvtan után egészségtanunk volt. Az csak mellékes, hogy a nyelvtan utáni szünetben a Lillával és a Dorinával azt játszottuk, hogy a folyosón rohangáltunk és egymásnak próbáltunk tockost adni. Büszkén kijelenthetem, hogy vagy 4-szer kevertem le egyet a Dorinának. Muhaha! XD
Egészségtanon a szokásos elsősegélyes anyagot folytattuk, ami, be kell valljam, szerintem érdekes. Kicsit. Szóval ez az óra (viszonylag) eseménytelenül telt.
A szünetben viszont, hősiesen a Blani védelmére kelve, a matekfüzetemmel csapkodtam a Botit és a Kezsit. Elvoltunk. :P
Utána jött a természetismeret, azzal a bizonyos rettegett tézével, amit én nem írtam meg, mivel két órát hiányoztam Egész órán próbáltam segíteni a Lillának, aki, ha valamit nem tudott, megbökte a lábamat, én pedig próbáltam neki súgni. De egy kicsit nehéz volt. Sőt. Nem túlzok, ha azt mondom, nagyon.
Az ebéd a kedvenc részem! Nem véletlenül; a mi kis ebédlőnknek van egy bátor őre, akinek a nevét jótékony homály fedi. (Aki tudja, kiről van szó, annak felesleges mondanom.)
- Csókolom- köszöntünk szélesen mosolyogva az ebédlőőrnek, mikor beálltunk a sorba.
Van pár szép emlékem innen. *Visszaemlékezés* A sorban álltam, a Colos előtt, vagy eggyel előtte, erre már nem emlékszem. Előzni akart (mert miért ne?!). Csakhogy a bátor őr közbevágott. - Nincs előzés!- rángatta vissza az eszetlen fiút az eredeti helyére. - Jóvan má'- tette fel a kezét vigyorogva Boti. Pár másodpercig csöndben maradt. (Ugye nem is kell mondanom, hogy a mi 'kis' őrünk végig ott állt mellette?!) Aztán észrevett valakit a tálcaleadó sorban, és integetett neki. Erre az őr: - Nem integet! - Jóvan má'- röhögött hitetlenül Boti. - Nincs jóvan má'!- ordított rá kegyetlenül az ebédlő bátor őre. Én pedig szakadtam. :'D *Visszaemlékezés vége*
Szóval elvettük a kajánkat és letelepedtünk az öt személyes asztalhoz, közvetlenül a hat személyes elé.
Épp fejeztük be az ebédet, amikor a Kezsit hallottam, úgyhogy hátrafordultam: a tálcájával kerülte ki a székeket, miközben az ebédlő őréhez beszélt.
- Mindjárt jövök, csak kiviszem a tálcát!
- Rendben- felelte rezzenéstelen arccal a mi őrünk.
Aztán csak annyit láttam (nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de tuti nem sok), hogy Kezsi kivágtat az ebédlő kijáratán, az 'őr' pedig utána. Egymásra néztünk és elkezdtünk röhögni; kicsit szokatlan az őrt így futni látni, miközben azt ordítozza; "ÁLLJ MEG! ÁLLJ MEG!". Bizony, nem mindennapi dolog. Villámgyorsan kivittük a tálcánkat, de a többiről sajnos lemaradtunk. Pedig láttam volna a folytatást. [Állítólag az ebédlő őre az udvaron át is üldözte szegény Kezsit!]
Hát, kérném a visszajelzéseket, hogy milyen lett, mert, ha tetszett, mindennap jön ilyen!!!!! :DDD Ikszdéééé <33
