Havacska

Ugye mindannyian felfedeztétek, hogy leesett a hó. (Minden bizonnyal tudjátok...KHM)
Nos, az osztály véget nem érő "hógolyó-háborúja" még tegnap elkezdődött. Ha jól emlékszem, harmadik szünetben békésen dobálgattuk egymást az udvaron, óriási csatatérré alakítva ezzel az egészet. A többi osztály eltörpült a harcunk mellett- így rajzon meg is dumáltuk, hogy következő szünetben kezdődik a CSATA. Csupa nagybetűvel.
Persze, a fiúk totálisan bevadultak a gondolattól, hogy "je, most illegálisan fürdethetünk lányokat", vagy valami ilyesmi, így totál nekünk estek. Rékával úgy estünk be fizikára, hogy a hajunkból csavarni lehetett a vizet, Doronak pedig horvát végén nézett ki úgy a feje, ahogyan egy kiadós hajmosás után szokott.
De (haha) az ember azt hinné, ezzel ennyi, kész, vége, a srácok egyszer élvezkedhettek a gyengébbik nem megalázásával (direkt dramatizálom túl, nyugesz), de ez sajnos nem így történt.
Igaz, legutóbbi földbe döngölésünknek igen csekély számú nézője volt (ugyanis tegnap az egész iskola láthatta, ahogyan a földön vonaglunk), szerintem kétszer többször voltam a földön, mint eddigi egész életemben. Így utólag is szeretném megköszönni, hogy kimostátok a nadrágom! Drágák vagytok:)):):)):)
Vázolom a szitut: mind tudjátok, hogy Rékusszal eléggé gyengék vagyunk, de úgy néz ki, ez nem tart vissza senkit sem.
Így esett meg, hogy a próbálkozásunk, miszerint ezúttal sikerrel járunk, és a földbe döngöljük a fiúkat, rútul meghiúsult. Még egyszer szeretném ezt nektek megköszönni, DRÁGA FIÚK.
Oké, oké, bírtuk a gyűrődést, meg minden ilyesmi, de könyörgök. Jéggel? (Jó, ez nem mindenkire vonatkozik.) Mégis, a kedvencem az volt, amikor Zozi (miközben a földön feküdtem) rugdosta rám a havat, és közben elvigyorodott:
- Tudod, hogy szeretlek.
Nos, bojz, hogyha ezzel csupán a szeretetetek próbáltátok kifejezni, úgy tűnt, igen előkelő helyet foglalhatunk el a szívetekben azzal, hogy baromi tehetetlenül sikítunk a földön, és az sem jön össze nekünk, hogyha el kell menekülni, hiszen a körülbelül kétszer akkora termetetekkel könnyen beértek minket, és nemes egyszerűséggel a földhöz csaptok. Köszi.
Viszont, a hab a tortán a napikupakom, amiben az állt, hogy "HAGYD MAGAD SZERETNI". Ismételten visszautalnék Zoárd fent említett mondatára.
Igen, fiúk. Tudjuk, hogy szerettek minket. És ezek szerint nagyon-nagyon.

U.i.: Epi, szerintem Rékk nem evett elég havat.

Első nyolcadikos bejegyzés

Oké, talán nem ártana új nevet adni a blognak.
Hű. Oké, abban a cirka egy évben, ami alatt ez a blog rendesen beporosodott, elég sok minden történt. Szerintem viszont nem érdemes minden dolgok felsorolni, akik ott voltak, és láthatták, valamint átélhették az elmúlt évünk minden egyes pillanatát, azoknak nem érdemes megint elregélni:) Viszont, azt hiszem, nem szabadna hagyni, hogy "feledésbe" merüljön a blog. (Oké, igazából ma infón megkértek rá, hogy folytassam... KHM, BLANI). Persze, néhány ember nem értette a blog értékét (Epi, Dudi, igen, rátok gondolok), de azért na.
Oké, kezdjünk neki.
Mi, röpisek, ma SAJNÁLATOS MÓDON nem tudtunk edzeni, pedig lefogadom, mindannyian csak arra vártunk, így laza első órában. Tehát mi nyomtuk a "lazulásit" az öltözőben, zenét hallgattunk, és kissé pisiltunk a röhögéstől.
Utána irodalom következett. Nos, mivel mi különleges viszonyt ápolunk a tanárnővel (még mindig), ezért a mai órán sem volt várható csoda. Tovább haladtunk az anyaggal, Ivett pedig majdnem egy emelettel.
Irodalom után matek, amin igazán semmi elképesztő és nagyszerű dolog nem történt. Ez az egyetlen olyan óra, amikor képesek vagyunk lenyugodni. Mondjuk.
És, igen, eljött az infó, és ah. Jó, nem kell félreérteni, nem történt semmi... Oké, valójában majdnem bepisiltem a röhögéstől. Ez a sztori elég egyszerű: Blani a fal mellett pörgött a székén, Ivett mellette totál elfeküdt, én pedig velük beszélgettem, Ivett mellett ücsörögve. Ivett feje közvetlenül az asztal mellett feküdt, a széken, és úgy nézett le rám, a haja pedig át volt rakva a széken.
Ahogy Blani széke egészen közel ment Ivetthez, miközben elfordult, Ivett nagy lendülettel arrébb akarta rántani a fejét, csakhogy megakadályozta az asztal. Olyan orbitális koppanást még nem hallott a világ. Ivett arca így tökre eltorzult, és a fejét fogva felült. Blanival összenéztünk, és egyszerre robbant ki belőlünk a röhögés. Fofi is erősen nevetett mögöttünk, de azért a miénk egészen más volt: összenézve, hangtalanul vihogtunk, a szemünkből folytak a könnyek, és csak össze-vissza hajlongtunk a röhögéstől. Eközben Ivett is nevetett, akinek szintén erősen csorogtak a könnyei, bár ő közben azt hangoztatta többször is, hogy "rohadtul fájt", meg hogy "most nevettek, de amikor majd ti veritek be a fejeteket, én röhögök majd". Nem hazudok, ha azt mondom, a hasam baromira fájt utána, a szemem tiszta könnyes lett, és majdnem bepisiltem.
Fizikán kikaptuk a témazárókat (mindenkinek olyan jól sikerült!- és ezúttal tényleg), ami a többségnek ötös lett (nem tudom, konkrétan ez hány embert érint, de sokat, azt hiszem), meg négyes.
Földrajzon páran vért izzadtak a dolgozat felett, ami néhányuk számára elkerülhetetlen volt, sajnos.
Az ebéd olyan volt, mint a szokásos: a kölkök az ebédlő őrét cukkolták, aki a "beírlak a magatartás füzetbe" fenyegetést alkalmazta, bár igazából egyáltalán nem hatotta meg a szemtelen gyerekeket.
És, mindent egybe véve, az utolsó évünk most már hivatalosan és visszavonhatatlanul is elkezdődött. Annyi mindenen érződik, hogy atyám: érezni lehet, ahogy a kisebbek mellett elmegyünk, ahogy a kis elsősök felpislognak ránk, ahogy a tanárok kőkeményen elkezdtek tanítani (nem, mintha eddig nem csinálták volna, csak most érezhető), és ahogy egyre közelebb kerül egymáshoz az osztály.

Kellemes hétvégét, Makik!☺

Azt hiszem, március huszonvalahanyadika...

Oké, csak a lényeget, amiről bárki lemaradt;)
Fizikán haladtunk tovább az anyaggal, matekon összefoglaltunk, törin úgyszintén, kémián kikaptuk a dogákat (ejnye, ejnye, az osztály fele nem tanult:o), aztán nyelvtanon...
Oké, mivel a 7.a egyik legfőbb jellemzője az "olyan hangosan ordít és visít, hogy a segge bereped", valamint a "bújjunk a szekrény mögé, mert miért ne", a nyelvtan óra is hű volt önmagához.
Egyébként utóbbit Boti művelte... ki tudja, miért. Egyszerűen csak fogta magát, kirángatta a falnál lévő szekrényt, mögé állt (ugye a feje kilóg a tetején...), majd valaki segítségével visszarángatta, és úgy állt ott, mintha ez tök normális lenne. Ami amúgy (majdnem) igaz is, szóval már azon sem lepődtünk meg, hogy a magyar tanár sem lepődött meg a történteken. Mint mondtam, nálunk ilyen egy nyelvtan óra. :)

Ééés. Mivel nagyon sokan kérdezték tőlem (????), hogy mikor megyünk osztálykirándulásra (így utólag is: HONNÉT A BÁNATBÓL TUDJAM?? XDD), meg hogy hova, és mivel a válaszaim eléggé kitérőek voltak, ezért most... nem, nem választ fogok adni (mivel még mindig nem tudok), hanem egy ajánlatot teszek: amennyiben az osztály élvezte a tavalyi osztálykirándulást (AMENNYIBEN ÉLVEZTE, AKINEK NEM TETSZIK, BEHÚZZA A FARKÁT ÉS HALLGAT), esetleg van esély arra, hogy megint le tudjam szervezni, ugyanoda...:)) Pár ember nevében is mondhatom, hogy néhányan már belementek. Előre mondom, hogy ha valaki nem szeretne menni, akkor az mondja meg, csak felhoztam ezt is, mint lehetőséget:)

Csuma:)

Kumbej-Kumbej

Hát gyerekek....én most totál depi vagyok:D Fogalmam nincs, hogy most ez illik-e ide, de hát ha egyszer már szerkesztő vagyok (amit tavaly könyörögtem ki Tuskácskámtól:D) akkor leírom. Szóóóóóvaaaaaaal. Olyan fos a Béla:"D Összehasonlítva a Sugovicával szépen fogalmazva egy kakigombóc:) Ha visszamehetnék az időben nem mentem volna el. Tudom, hogy nem voltam annyira központi szereplője az osztálynak, és hogy legtöbben csak egy vállrántással nyugtáztátok az eltávozásomat (oké ez elég morbidra sikeredett:D na mindegy) de én nem így vagyok vele. A Sugovicában még a menza is jobb volt, attól függetlenül, hogy igazából ugyanaz a menza csak nekünk van még 1 választási lehetőség (Hö-hö). Sokkal viccesebb volt. Magdi néni az ebédlő szelleme nélkül és nélkületek nem olyan jók a kaják sem... Meg...a bélában olyan hideg van, hogy MEGFAGYOK...múltkor bioszon már majdnem fölhúztam a kabátom. A béla MINDJÁRT SZÉTESIK...EGY ROMHALMAZ...!!!!! Komolyan az összes falról le van pattogva a festék...akkor...A TESI BORZASZTÓ....Nagyon fos a tesi "csarnok" Ráadásul sosincs termünk...-,- Mindig megyünk erősíteni a súlyzóba -,- Akkor a szertár olyan mint egy OMLADOZÓ PINCE...undorító....és persze ott is hideg van...ja és az öltöző is pocsék...Szóval ja. Az osztály...hát nem olyan rossz, de ti sokkal jobbak voltatok. Meg úgy az egész suli. A béla RIDEG és BARÁTSÁGTALAN....Szóval ja:D Azért majd szeretettel várunk titeket 9.-ben ;D De am tényleg xD Gyertek majd :D Amúgy..majd valamikor tavasszal az érettségi szünetben ellátogatok egy napra:3
Hát ez egy értelmetlen bejegyzés volt de mindegy. Olá!

Szeptember 18.

Mondanom sem kell, reggel még a szokottnál is nehezebben keltem fel. Na, nem mintha rettegtem volna a mai naptól... Najó, nagyon is rettegtem. Igazából az egész annak a hülye törinek a hibája! Éveleji felmérő, mondhatom, remek:P Így azzal a tudattal pattantak ki a szemeim, hogy jó messzire elkerülöm a sulit, és addig beszegődök bereczkis-nek. De, mivel az a fránya jólneveltség megszólalt bennem (nem rosszra gondolni), így persze a suliba mentem. És, nem is volt olyan rossz döntés. Oké, azt húzzuk ki, hogy félúton vissza kellett fordulnom az oltási kis könyvem miatt. Tehát beértem, és a szokásos őrültekházában elröhögtünk az ofővel, aki a mi pici szívünk csücske. A magyar tanárnővel sem ápolunk rossz viszonyt (KHM...), de azért az ofőnket helyettesíteni senki sem tudja!:)
Miután elmagyaráztam neki, hogy nem vágom a fizikát, ő pedig kinevetett, hogy de hiszen még csak most kezdtük, gyorsan lepakoltam, és visszaszökdécseltem az udvarra.
Kis Kármenünk rögtön letámadott minket, szóval őt szeretgettük (amúgy az az egy év korkülönbség senkit sem érdekel, ő nekünk akkor is "kis" marad), és mikor éppen nem együtt röhögtünk, akkor Luca felvett a hátára (KÉNYSZERÍTVE LETTEM!! KÉNYSZERBEN ÉLEK!!) és úgy szaladgált az udvaron, miközben én a hátán rikoltoztam, hogy "ÓVATOSABBAN, LUCA, LEESEK!! LASSÍTS, HALLOD???". Persze vagy nem hallotta, vagy abszolút nem érdekelte, de ő csak röhögött és szaladt velem tovább. Aztán még Lillát is szállította, én meg Kis Kármenünket.. egyszóval: elvoltunk.
Szerencsére fizika felénél a tanárnő szólt, hogy fel kell mennünk szurira (NEEEEEEE:O), úgyhogy miután odaadtuk neki a kis könyveket, csendben (majdnem) felvonultunk az orvosiba. Ott aztán csendben (majdnem) leültünk a kis kanapéra, és egymás ölébe téve a lábunkat, próbáltunk elférni, míg a védőnő ki nem jött, és be nem hívott minket hetünket, lányokat.
Bent a doktornő meghallgatta a szívünket, amit lapos röhögéssel díjaztunk, majd belenézett a torkunkba, és miután meg lett állapítva, hogy mindannyian kaphatunk injekciót (FRANCBA), Ivett volt az első "áldozat". Látni kellett volna a fejét, ahogy először izgatottságtól beállt, majd szépen lassan, a fájdalom fokozatában eltorzul. Utána szépen sorban mindannyiunknak eljött az "ítéletideje". Én pölö Lilla után jöttem, aki összeszorított fogakkal, és vörös fejjel szorongatta a kezemet. Én könnyebb eset voltam: nemes egyszerűséggel megkérdeztem a doktornőt, hogy felmondhatom-e a fizikát... végül is, addig sem beszéltem, szóval, amikor Lilla helyére álltam, hadarva kezdtem el:
- Az endoterm változás az, amikor az anyag belső energiája nő, a környezeté csökken. A szublimáció endoterm elváltozás. Az exoterm változás az, amikor az anyag belső energiája csökken, a környezeté pedig nő. Exoterm elváltozás a lecsapódás, fagyás, endoterm elváltozás a forrás, olvadás, párolás és szublimáció- amikor belém szúrta (vágta) a tűt a doki, eltorzult fejjel jajongtam.- Jááj, de nem érzem a karom! Jujj, zsibbad, zsibbad, nagyon zsibbad, gyáááá..
Utánam Domi pedig a szózatot mondta fel. Réka meg (mint később megtudtuk) vattacukor állatkákra(??) gondolt, valami műsorból, mire közöltem vele, hogy ez rá vall.
Utána visszabicegtünk a kémiaterembe, de előtte szólnunk kellett az ebédlő őrének (aki amúgy kémiaszertáras is), hogy legyen szíves kinyitni az ajtót. Amint bejutottunk, és ő egy percre magunkra hagyott, Ivett felmászott az ablakba, és onnan integetett, meg kiáltozott a közmunkások legnagyobb örömére. Persze ennek az lett a vége, hogy mi fetrengtünk a röhögéstől, az ebédlő őre viszont vörös fejjel ráordított Ivettre, hogy "azonnal gyere le onnan! Kérsz egy igazgatóit?? Nem vagy normális!".
Végül abban állapodtunk meg, hogyha beenged minket a kémiaszertárba, cserébe mi csendben (majdnem) maradunk. Az ebédlő hűséges őre belement, mi pedig jól elszórakoztunk odabent. A "túránk" végén megkérdeztük az őrt, hogy lehet-e csinálnunk egy kémiaszertáras-selfiet, de ebbe (sajnos) nem ment bele. A csudába, pedig jó profilkép lett volna:D
Utána átvonultunk matekozni, amin semmi különös nem történt. De a töri már annál érdekesebb volt. Jó, mondjuk én dogát írtam, de láttam Tinkát és Reteket (előbbit nem féltem, de utóbbinál majdnem elröhögtem magam) felelni. Bár a tanárnő kissé távolabb ültetett minket Lillával, azért kellemes rálátásunk nyílt egymásra, szóval amit én nem tudtam, ő pedig igen, azt én is simán megoldottam, és ez igaz volt fordítva is.
Végül, miután válltól full lezsibbadt a karom (töri után, persze), jött egy hosszú, és hangos nyelvtan, ahol durván semmit sem haladtunk az anyaggal, mert a tanárnő folyton a "rosszakat" fegyelmezte. Amúgy nem értem, miért nem visz fel pár gyerekek az igazgatóhelyetteshez.., Picit beszélgetnének, és utána valószínűleg minden sokkal jobb lenne. Valószínűleg.
A nap többi része (szinte) eseménytelenül telt. Hatodik óra után (angolon megkaptam a tanárnőtől, hogy látja, új a nadrágom, meg hogy én vagyok az egyik "legbiztosabb") azok a szerencsétlenek (jómagam is közéjük tartozom), akiknek még hetedik órában horvátjuk volt, elvágtattak ebédelni. Luca nem tudom hol volt, szal Lillával hallattunk indiánkiáltásokat, és majdnem megfulladtunk a röhögéstől, amikor az ebédlő őre közölte velünk, hogy "ezek a 7/a-s fiúk.. mindig ők csinálják a balhét, csak ŐK!". Mi csak szélesen vigyorogva bólogattunk, majd összeröhögtünk, hogy "hát igen. Tegnap sem mi voltunk, hanem Zoárd, akit az ebédlő őre kirángatott, mert szerinte 'ordibált'". Úgyhogy, ez van.
Horváton a tanárnő elmagyarázta, hogy majd nyolcadikban letehetjük az alapfokút (ha akarjuk), és miután megkérdeztem, hogy kimehetek-e a pislini (szó szerint), és ezen mindenki jót derült, én pedig kimentem, majd vissza, a napunk véget ért, és mehettünk haza.
Lili amúgy adja a drótot, hogy jól érzi magát a Bélában, de a többiektől még nem hallottam ilyet:) Azért remélem, ott jók az angolórák, és a magyarokra sincsen panasz!:)

Good Morning!:D<3

Szeptember 1.

A nap, amitől rémesen tartottam. Na, nem azért, mert félek a többiektől, hanem mert az a nyár utáni ELSŐ sulinap, ahol jó benyomást kell tenned a többiekre. Eleve úgy keltem, hogy ma száz, hogy be nem teszem a lábam abba a szarkazánba. De végül győzött az ébresztőm, és Sanna Nielsen. Meggyőztek, hogy keljek ki, vagy brutális hangosan elkezdenek énekelni. Nos, inkább kiszálltam.
A suli előtt összefutottam pár ismerős arccal, és mialatt azon röhögtünk, hogy senki sem akart ma suliba jönni, elkönyveltem magamban, hogy viszont ez tényleg baromira hiányzott a suliból: hogy csak úgy spontán röhögjünk a haverokkal. Aztán, mikor beléptünk a termünkbe (ami nem is a miénk, szerintem oltári tévedés történt), leesett állal megállapítottuk, hogy ez NEM A MI TERMÜNK. Mert az a terem egy pontosan (de komolyan) 24 főre volt számolva (Ivett mellett nem ül senki), és olyan pici volt, hogy lépek hármat és nekimegyek a falnak. Ez persze csak az én esetemben igaz; Colos egy lépés után tolja ki a falat, míg az átlagos magasságúak 5 lépés után ütköznek neki. Egyszóval: PICI.
- De ne máár- húztam el a számat, amint beléptünk.- Ez nem is a mi termünk!
És amíg a többiek a termen röhögtek, szépen lassan mindenki megérkezett. Még az új osztitárs, József is. Na, már most. Én nem fogom Józsefezni, vagy Józsizni, se Jocózni. Nekem Joe lesz. Kész. Ó, és Smici végül nem jött át, mert az apja szerint rosszak vagyunk. Zárójelben megjegyzem, hogy Smici tényleg kis angyal. Na jó. :)
Osztályfőnöki előtt egy végtelenségig tartó évnyitó jött, amin nem tudtuk nem elröhögni magunkat, hiába szóltak ránk a tanárok. Az van, hogy évnyitón senkitől sem várhatják el, hogy figyeljenek. Mert az egyenlő a lehetetlennel. De kajakra. Szóval aztán alig bírtuk ki az évnyitót. Osztályfőnökin aztán megvolt a tankönyvosztás, mindenkinek kellően leszakadt a karja. Lilla például azzal a gondolattal nyújtotta át a kezét a pad fölött, hogy nem nehezek a könyvek. Mondanom sem kell, a tancuccok szó szerint lerántották az asztalra.
Mivel a kémia nekünk totál új volt, bejött a kémiatanár, és dióhéjban elmondta, mit is jelent mindez. Ööö. Majdnem. A dióhéjban, itt azt jelenti, hogy az egész órát végig dumálta. És valóban, amikor nem akartam elaludni, akkor tényleg érdekes dolgokat mondott, de szegény tanárnő hangja olyan lassú volt, és megnyugtató (?) hogy kis híján leesett a fejem. Ami elég gáz lett volna, a második padban. De azt hiszem, mellettem, Lilla is az álmossággal küzdött, ugyanis amikor összepislogtunk, szinte láttam, amint bealszik. Van ez így.
Magyaron előtt a szokásos őrültekháza uralkodott, még akkor is, amikor a tanárnő belépett a terembe. Persze én jó voltam (mint mindig XD), és éppen a helyemre akartam leülni, amikor...
- Tanárnő, valaki rácsulázott a székemre!- szóltam oda neki, amikor mindenkit leültetett.
Az osztály egy emberként röhögött fel. De amúgy kajakra! Egy bazi nagy csula volt a székemen! Még jó, hogy nem ültem bele! És, ami a legdurvább, hogy mindenki tudta körülöttem (Retek, Zoárd, Forrás,Bultin, Ivett, szerintem Axel is), de nem akartak szólni. :D Szóval gyorsan kicseréltem a székemet, a mellettem lévő paddal, így Ivett ült ARRA a székre. Mondjuk előtte a hátsó pad letakarította (Retek, Zoárd, Forrás asszem:P), de azért na. A lecsulázott szék, az bizony lecsulázott szék.
Aztán, mikor elkezdődött volna az óra, Fofi letett elém egy szalvétát (?), és közölte, hogy azzal töröljem le a padomat. Nem vágtam, hogy miről van szó... Egészen addig, amíg a kisujjam fel nem törölte a HATALMAS CSULÁT A PADOMRÓL! Azt hittem, elhányom magam. Gyorsan feltörölgettem a szalvétával, és miután engedélyt kértem a tanárnőtől (fő az illedelmesség), gyorsan kidobtam a kukába, és alaposan lesúroltam a kezem.
A nap további egy órájában (tesi), csak az alap dolgokat beszéltük át. Szerintem klassz nap volt, így elsőre. Leszámítva a szüneteket, amikor is a fiúk előszeretettel kobozták el az üres Márka üvegemet, és azzal csapkodták a fejem. Kivéve Botit. Ő a kezével. Amúgy, akkora keze van, hogy szinte átéri a fejem. De komolyan!:D Ja, és Báltin meg Forrás azzal szórakoztak, hogy a hajamat húzogatták, aminek köszönhetően pár igen értékes hajszálamtól is megváltam. Háth. Szörnyű. És, ahogyan ebédnél láttam, Joe barátunk hamar beilleszkedett Retekék társaságához. Állítólag mielőtt Retkó idejött, a legjobb haverok voltak. Oké...
A mai nap valahogy így telt el, ebédnek egy kis sótlan levessel, és odakozmált grízes tésztával. Nem volt valami fincsi. Azért remélem, a bélások még emlékeznek ránk:) És azt is remélem, hogy nem olyan jó azt osztályuk, mint amilyenek mi voltunk:) Persze, fontos a jó közösség. De nálunk ne legyenek jobbak:D Ó, és azt is remélem, hogy náluk finomabbak az ebédek, ahol KETTŐ KÖZÜL LEHET VÁLASZTANI...!

Jó étvágyat:D<3

Most akkor leadom a drótot:$

Haliii:3
Azért adom most le a drótot, mert úgy érzem, jogotok van tudni, hogy bizony, jön még egy új osztálytársunk... A Smicin kívül:) Igen, lehet, hogy valaki már tudta, de aki nem, az most majd megtudja:)
A srác (mert az)állítólag csanádi, és előzőleg a Frankel padját koptatta, így azt hiszem, pár ismerőse akad az osztályból:) Annyit tudok, hogy barna hajú és szemű tagról van szó. Domi bővebben ismeri, nekem is csak ennyit mondott el:) A nevét pontosan nem tudom, de az már tuti, hogy az évnyitón ott lesz:)
Punnyadjatok a maradék egy napban:$