A suli előtt összefutottam pár ismerős arccal, és mialatt azon röhögtünk, hogy senki sem akart ma suliba jönni, elkönyveltem magamban, hogy viszont ez tényleg baromira hiányzott a suliból: hogy csak úgy spontán röhögjünk a haverokkal. Aztán, mikor beléptünk a termünkbe (ami nem is a miénk, szerintem oltári tévedés történt), leesett állal megállapítottuk, hogy ez NEM A MI TERMÜNK. Mert az a terem egy pontosan (de komolyan) 24 főre volt számolva (Ivett mellett nem ül senki), és olyan pici volt, hogy lépek hármat és nekimegyek a falnak. Ez persze csak az én esetemben igaz; Colos egy lépés után tolja ki a falat, míg az átlagos magasságúak 5 lépés után ütköznek neki. Egyszóval: PICI.
- De ne máár- húztam el a számat, amint beléptünk.- Ez nem is a mi termünk!
És amíg a többiek a termen röhögtek, szépen lassan mindenki megérkezett. Még az új osztitárs, József is. Na, már most. Én nem fogom Józsefezni, vagy Józsizni, se Jocózni. Nekem Joe lesz. Kész. Ó, és Smici végül nem jött át, mert az apja szerint rosszak vagyunk. Zárójelben megjegyzem, hogy Smici tényleg kis angyal. Na jó. :)
Osztályfőnöki előtt egy végtelenségig tartó évnyitó jött, amin nem tudtuk nem elröhögni magunkat, hiába szóltak ránk a tanárok. Az van, hogy évnyitón senkitől sem várhatják el, hogy figyeljenek. Mert az egyenlő a lehetetlennel. De kajakra. Szóval aztán alig bírtuk ki az évnyitót. Osztályfőnökin aztán megvolt a tankönyvosztás, mindenkinek kellően leszakadt a karja. Lilla például azzal a gondolattal nyújtotta át a kezét a pad fölött, hogy nem nehezek a könyvek. Mondanom sem kell, a tancuccok szó szerint lerántották az asztalra.
Mivel a kémia nekünk totál új volt, bejött a kémiatanár, és dióhéjban elmondta, mit is jelent mindez. Ööö. Majdnem. A dióhéjban, itt azt jelenti, hogy az egész órát végig dumálta. És valóban, amikor nem akartam elaludni, akkor tényleg érdekes dolgokat mondott, de szegény tanárnő hangja olyan lassú volt, és megnyugtató (?) hogy kis híján leesett a fejem. Ami elég gáz lett volna, a második padban. De azt hiszem, mellettem, Lilla is az álmossággal küzdött, ugyanis amikor összepislogtunk, szinte láttam, amint bealszik. Van ez így.
Magyaron előtt a szokásos őrültekháza uralkodott, még akkor is, amikor a tanárnő belépett a terembe. Persze én jó voltam (mint mindig XD), és éppen a helyemre akartam leülni, amikor...
- Tanárnő, valaki rácsulázott a székemre!- szóltam oda neki, amikor mindenkit leültetett.
Az osztály egy emberként röhögött fel. De amúgy kajakra! Egy bazi nagy csula volt a székemen! Még jó, hogy nem ültem bele! És, ami a legdurvább, hogy mindenki tudta körülöttem (Retek, Zoárd, Forrás,Bultin, Ivett, szerintem Axel is), de nem akartak szólni. :D Szóval gyorsan kicseréltem a székemet, a mellettem lévő paddal, így Ivett ült ARRA a székre. Mondjuk előtte a hátsó pad letakarította (Retek, Zoárd, Forrás asszem:P), de azért na. A lecsulázott szék, az bizony lecsulázott szék.
Aztán, mikor elkezdődött volna az óra, Fofi letett elém egy szalvétát (?), és közölte, hogy azzal töröljem le a padomat. Nem vágtam, hogy miről van szó... Egészen addig, amíg a kisujjam fel nem törölte a HATALMAS CSULÁT A PADOMRÓL! Azt hittem, elhányom magam. Gyorsan feltörölgettem a szalvétával, és miután engedélyt kértem a tanárnőtől (fő az illedelmesség), gyorsan kidobtam a kukába, és alaposan lesúroltam a kezem.
A nap további egy órájában (tesi), csak az alap dolgokat beszéltük át. Szerintem klassz nap volt, így elsőre. Leszámítva a szüneteket, amikor is a fiúk előszeretettel kobozták el az üres Márka üvegemet, és azzal csapkodták a fejem. Kivéve Botit. Ő a kezével. Amúgy, akkora keze van, hogy szinte átéri a fejem. De komolyan!:D Ja, és Báltin meg Forrás azzal szórakoztak, hogy a hajamat húzogatták, aminek köszönhetően pár igen értékes hajszálamtól is megváltam. Háth. Szörnyű. És, ahogyan ebédnél láttam, Joe barátunk hamar beilleszkedett Retekék társaságához. Állítólag mielőtt Retkó idejött, a legjobb haverok voltak. Oké...
A mai nap valahogy így telt el, ebédnek egy kis sótlan levessel, és odakozmált grízes tésztával. Nem volt valami fincsi. Azért remélem, a bélások még emlékeznek ránk:) És azt is remélem, hogy nem olyan jó azt osztályuk, mint amilyenek mi voltunk:) Persze, fontos a jó közösség. De nálunk ne legyenek jobbak:D Ó, és azt is remélem, hogy náluk finomabbak az ebédek, ahol KETTŐ KÖZÜL LEHET VÁLASZTANI...!
Jó étvágyat:D<3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése