Reggel matekkal kezdtünk, ahol igazából nem nagyon csináltunk semmit, csak ... voltunk. :)
Matek után volt egy (számomra) rövid szünet, ami spontán csak abból állt, hogy a horvátosok átcuccoltak a horvát terembe, a csak angolosok pedig a "pokolba".
Horvát utan elmentem a büfébe valami kaját venni. A horvát tanár megkért minket (Dorina is jött velem), hogy kérjünk neki egy kávét, és hogy nem kell kifizetni, mert majd felírják (?). Elmentünk. Ééés ...
* Visszaemlékezés*
Megálltunk a büfénél, én pedig előkotortam a pénztárcámból egy kis pénz, és beálltam a nem túl nagy sorba. Nagyon már nem emlékszem az egészre, csak arra, hogy Dudi is ott volt...
Szóval. Kértem, azt hiszem, két pizzás kiflit, és félreálltam. Aztán odajött Retek Miki, mi pedig Dorinával kedvesen köszöntünk neki, amíg a tanárnő kávéja főtt, vagy mit csinált. Nem sokkal később valami Evelin beállt szegény Miki elé, aki emiatt hátrébb került a sorban. Ekkor lépett közbe Dorina; megfogta Miki vállát és kicsit az Evelin elé húzta a fiút, miközben szokatlanul kedvesen (mintha egy fogyival beszélt volna) ezt mondta a csajnak:
- Légyszi, engedd magad elé a Mikit!
Evelin pislogás nélkül meredt rá, és szerintem azon tűnődött, melyik diliházból szalasztották ezt a lányt. Én pedig (pizzás kiflivel a számban:P) majdnem megfulladtam a röhögéstől. XD
*Visszaemlékezés vége*
A többi óra simán elment. Aztán jött az ebéd.... Nos, igen. Van mit mesélnem róla. XD Esetleg csak az nem hallhatta a mai ebédlős esetet, aki süket, vagy netán nem volt ott, mert kicsit hangos volt. Khm. Kicsit. :D
*Visszaemlékezés*
Besétáltunk az ebédlőbe. A sor hatalmas volt, csaknem a folyosón álldogáltunk. Lépésben haladtunk, és eddig minden rendben ment. Ezután két kedves kis fiúcska (szó szerint Levi és Fofi) úgy gondolta, hogy meggyorsítják a folyamatot: egész egyszerűen beelőztek minket. Ez így oké lenne, ha nem figyelné minden mozdulatunkat árgus szemekkel az ebédlő őre. Ugyanis amikor odaordított neki, azt hiszem a Dorina, hiperűrsebeséggel vetődött közénk és visszarángatta a sor végére a két ökröt. Hah. De pár perc múlva csak azt vettem észre, hogy Botond olyan... Olyan szokatlanul furcsán áll. Olyan... Hát, kihúzta magát, és megpróbálta... izéé.... kiszélesíteni(??) magát, hogy (mint később kiderült) elbújtassa Levit. Nem jött be. De így utólag üzenem; nem volt rossz ötlet :DD
Elért a sor már az ablakig, amikor Réka megszólalt.
- Dóri- kimutatott az ablakon.- Az ott nem az anyukád?
Odakaptuk a fejünket, és valóban; Dorina anyukája ott sétált az út másik oldalán.
- De, az ott anyu!- ordított fel Dorina. Itt már az ebédlő őre elkezdett lépegetni felénk.- Anya! Anyukám!- ordítozta Dorina és közben az öklével püfölte az ablaküveget.
- Csendesebben!- üvöltött rá az ebédlő őre.
- De ott az anyukám! Anya! Anyukám!- ordítozta Dorina az ablakot ütlegelve, miközben a sor szép lassan haladt, mi pedig távolodtunk az ablaktól.
- Elég legyen!- teremtette le az ebédlő őre.- Most már kiküldelek, ha nem hagyod abba!
- De ő az anyukám! És SZERETEM!- ordította Dorina már röhögve, a sorunk pedig ilyenkorra már teljesen eltávolodott az ablaktól. Dorina még egyszer visszafordult, és kinyújtott kézzel, bánatosan a levegőt markolászva ordított az ablak felé.- Anyaaa!!!!!!!
...No comment.
Remélem tetszett ez a kis rész:))
hehe :D
VálaszTörlés